Ezért nem működnek a Facebook hirdetéseid
6 percMi az oka annak, hogy a Facebook hirdetéseid nem hozzák a várt eredményeket?
4 perc
Az online közösségépítés egy nagyon fontos összetevője lett az online marketingnek. Írtunk már arról, hogy miért fontosak a visszatérő vásárlók. Most nézzük meg milyen előnyei vannak, ha egy hűséges és vásárlásra kész online közösséget tudsz építeni.
Persze már közösségről van szó akkor is, ha a Facebook oldalad kedvelőiről beszélünk, de ennél azért mélyebbre is áshatunk. köztudott tény, hogy Facebook oldalak organikus elérései drasztikusan csökkentek az utóbbi években. Ennek két oka van: az egyik, hogy egyre több és több cég regisztrál üzleti Facebook oldalt és egyre több posztot kellene megmutatni a felhasználóknak, amiről a Facebook úgy gondolja, hogy rontja a felhasználói élményt, hiszen alapvetően azért regisztráltunk, hogy az ismerőseinknek lássuk a macskáját és a nyaralós képeit. A másik ok, hogy a Facebook is pénzből él, a cégek pedig fizetnek, hogy a követőik lássák a posztjaikat. Ebből tehát látszik, hogy hiába van egy oldalad, ahol van 10-20-50 ezer követő, egyrészt nem fogod tudni elérni mindegyiküket, másrészt lehet, hogy egy részének már nem is releváns, amit árulsz, harmadrészt hiába kétirányú csatorna a Facebook, ez mégsem tud soha olyan közvetlen kommunikáció lenni, mintha építenél egy zárt közösséget.
Ilyen online közösséget a legegyszerűbben a Facebook üzleti oldalhoz kapcsolt csoporttal tudsz építeni.
Hogyan néz ki ez a gyakorlatban?
Hozz létre egy, az üzleti oldaladhoz kapcsolt csoportot. Ne aggódj, ide is az oldalad nevében fogsz tudni posztolni, ha nem akarod, hogy kiderüljön ki is áll a márka/cég mögött. Fontos, hogy ez a csoport zárt legyen és csatlakozhasson mindenki szabadon. Ettől elveszne a zárt, „exkluzív” érzete. Toborozz ebbe a csoportba olyan embereket, akik vagy már vásároltak tőled, esetleg most is ügyfeleid vagy még nem vásároltak tőled, de erősen érdeklődnek a terméked, szolgáltatásod iránt. Legyen egy csoportszabályzat, amiben ki vannak kötve az tagság feltételei. Hogy ezek mik azok tőled függenek, de mondok egy példát: van egy ügyfelünk, aki termékeket árul. Náluk az egyik szabály az, hogy az oldalhoz tartozó zárt csoportban tilos a használt termékek hirdetése. Ha ezt megengednék minden második poszt egy eladó termék vagy használt terméket kereső hirdetés lenne. Ez egyrészt elvenné a csoport lényegét másrész a saját üzletüket rontanák vele. A csoport lényege pedig az, hogy a tagok segítenek egymásnak, beszélnek a termékről, képeket, videókat töltenek fel róluk. Az adott termékhez vagy szolgáltatáshoz kapcsolódó szinte bármilyen témát kibeszélhetnek, megoszthatnak. 80%-ban így is a fő termékről van szó, mert nagyon olyan csoporttag van, aki még csak érdeklődik és tudja, hogy a csoportban olyan embereket talál, akik már kipróbálták a terméket és bízhat a független véleményükben. Azt tudtad, hogy 10 vásárlóból 9 elolvassa a véleményeket mielőtt döntést hoz? Fontos, de erről majd egy következő bejegyzésben.
Szintén fontos, hogy a csoportot ne hagyd magára! Vannak csoportok, amik tökéletesen működnek önállóan is, de ott sem jó, ha az adott cég nem kommunikál a csoporton belül. Hiszen ez az egyik fő mozgatórugója a zárt közösségnek, hogy a cég, a márka még közvetlenebbül tudja megszólítani a követőit, érdeklődőit és ez által még nagyobb bizalmat tudjon kiépíteni. Találd ki, hogy mik azok a dolgok, amikkel még vonzóbbá teszed a csoporthoz való csatlakozást és milyen előnyöket kínálsz a csoporthoz csatlakozóknak. Mi a legjobb ebben az egészben? Hogy teljesen ingyen van! Garantálom, hogy hosszútávon kifizetődő lesz a befektetett idő! Tapasztalatból mondhatom, hogy az ügyfélszolgálat válláról is rengeteg munkát le fog venni egy idő után. A csoporttagok sokszor a csoportba posztolják a kérdéseiket a termékkel kapcsolatban, mert tudják, hogy ott nagy az aktivitás és a csoporttagok segítenek egymásnak. Így ezek a kérdések már nem érkeznek meg e-mail vagy telefonhívás formájában az ügyfélszolgálatra.
UPDATE 2021
A Facebook oldalhoz kapcsolt csoportok rengeteg új funkcióval bővültek az elmúlt időszakban. Az adminok sok kényelmi funkciót kaptak és a csoportok jelentősség még tovább nőt. Változatlanul kiváló felület arra, hogy felmelegítsd a hideg célközönséget. Ne felejtsd el, hogy itt nem lehet célod a közvetlen eladás. Közösséget kell teremteni és hosszú távra kell tervezni. A marketingben a közösségépítés egy maraton.
Social média irányok, adatok és konklúziók 2020-tól 2021 Q1-ig
4 percFontos tények és konklúziók a social média üzleti célú, célravezető használatáról.